Tűzifa

Bizony, közeledik a tavasz, reméljük nem sokáig kell már minden nap fűteni a lakást, a tűzifa is fogyóban, de el jött az ideje az utolsó nagyobb adag összehasogatásának is, ha eddig még nem tettük meg.

A tűzifa gondos kiválasztása viszonylag egyszerű, de annál lényegesebb eszköze a pénztárcánk, és a kazán, vagy kályha kímélésének. Valószínűleg nagyon kevesen rendelkeznek annyi, és olyan erdőterülettel, melyből minden évben, egész télre elegendő tűzifa mennyiséget ki lehet termelni, anélkül, hogy pár év alatt elfogynának a fák. Éppen ezért a fa beszerzése egy negatív dolog az önellátó gazdaságok számára. Ezért bizony fizetni kell. Ezt megtehetjük a közeli település fatelepén, vagy beszélhetünk az erdészettel, és akár saját magunk által kivágott fákat is szállíthatunk, miután lemérték és felköbözték. Akárhogyan is vizsgáljuk a tüzelő kérdését nem tudjuk megoldani önmagunk. Ehhez bizony pénz kell.

Viszont ha már drága pénzért megvesszük a fát, ugye szeretnénk vele minél többet, minél hatékonyabban fűteni. Köztudott ugyanis, hogy nem mindegy, hogy milyen fával gyújtunk be. Aki valaha rakott már tüzet, tudhatja, hogy a száraz fa természetesen jobb mint a nedves, és nem csak azért, mert könnyebben begyullad. A fa égésekor energia szabadul fel, és ez termeli a hőt, viszont a fában lévő nedvesség elpárologtatására is hő/energia kell. Ez által sokkal kevesebb hőt ad le egy nedves fa, mint a száraz, rosszabb a fűtőértéke. Így a fa amúgy 15.000 kJ/kg fűtőértéke jelentősen csökken, ha a víz párologtatására is kell fordítani.
Nedves fának nem csak az számít, amit vizes helyről, ázottan szállítanak, vagy eláztatta az eső, hanem a közönséges friss fa is, mely mély rostjaiban, szálaiban raktározza a vizet. Sok telepen azonban nem akad túl sok szárazfa, így a legszerencsésebb, hogyha nem tudunk száraz anyaghoz hozzájutni, hogy miután megvesszük, egy évig várunk vele, hogy kiszáradjon. Tehát előre kell megvenni a fát, ha hatásos tüzelést akarunk.

Nézzük meg, milyen fát veszünk...

Új vagyok!

Sziasztok!

Ezzel a kis szösszenettel szeretnék bemutatkozni és így szeretném megosztani veletek a gondolataim. Amiről az oldal szól, azt hiszem eléggé nyilvánvaló : kiszakadni ebből az őrült világból és a természetre, az élet valódi szépségeire összpontosítani.

Ma olyan világot élünk, ahol a környezetünk, a természet és maga a föld igen csúnyán arcon lett vágva, a ranglétrán igen nagyot huppant...azon a ranglétrán, amit ma már a pénz ural. Azt hiszem ezt főként annak a bizonyos felső 10.000-nek köszönhetjük, akiknek hatalmukban áll irányítaniuk az alsóbb rétegekben élők, a nép és mondhatni az ország életét. Elérik azt, hogy az embereknek ne legyen idejük és energiájuk, sőt már kedvük se foglalkozni ezekkel a dolgokkal. (ezen szeretnénk, ill. én szeretnék segíteni).

Kiszorítják a magyar termékeket, árukat, ugyanis be hozzák azokat a külföldi portékákat, ami ott kint már a kutyának se kell és jó olcsón elpasszolják itthon, a hipermarketekben. Ennek az egyik eredménye az, hogy a magyar termékek ára nem csökkeni fog, hanem nőni. Ezek lehetnek bár elcsépelt mondatok, de akármennyire is elcsépeltek lennének, nagy szerepet játszanak abban, hogy a magyar gazdaság fejlődését gátolják.

A mai Magyarországon az élet rettentő nehéz, az emberek sorra menekülnek ki a jobb lét reményében és a kilábalás lehetőségének semmi nyoma. A politika beszivárgott minden hova és ezen hatalmuknál fogva élhetnének azzal a lehetőséggel, hogy az ország talpra állításán fáradozzanak, de sajnos nem ez a céljuk, akár jobb, akár bal oldalról beszélünk (már ha van egyáltalán ilyen, hogy jobb vagy bal oldal).

Ötletünk(ami egyenlőre csak álom), egy önellátó farm, ami egy békés menedék lenne a fent felsorolt problémák elől, ahol a természettel összhangban élve tengethetnénk mindennapjainkat.

Ham

Linkek I.

A minap ismét böngésztem a neten és egy kiválóan hasznos blogra találtam. Egy férfi 4-5 éve kezdte el vezetni, és szinte minden fontos dolgot leír, amit egy kisgazdaságnak tudni kell. A honlap bemutatja számunkra a szőlészettől a disznóvágásig, a lakberendezésen át a fák ápolásáig, hogyan él a szerkesztője ezek között a körülmények közt. Nagyon megfogott pár cikk, és bizonyára a közeljövőben én és szerkesztőtársaim rengeteget fogunk munkálkodni azon, hogy hasonló, színvonalon kielégíthessük a téma iránt érdeklődők kíváncsiságát. A honlap már nem üzemel, de meg lehet tekinteni a kiváló leírásokat, tanácsokat a gazdálkodáshoz.
http://paraszthaz.com/

Egy másik honlap egy közösséget akart összehozni, ahogy észrevettem sajnos kevesebb sikerrel, de nagyon megfogtak a köszöntő szövegükben elhangzottak, hisz valóban így érezheti magát mindenki, aki csak tanyasi életen töri a fejét. Sajnos szerintem már régóta nem frissült a honlap, de megér egy elolvasást.
http://www.ujelet.atw.hu/

Valamint azoknak, akik már holnap belevágna, vagy már bele is vágott egy ilyen gazdálkodásba, egy kiváló agrár kereskedelmi oldalt is ajánlhatok. Itt rengeteg hasznos áruval, és néha alkalmi vételekkel is találkozhatunk. Kategóriánként válogathatunk a különféle felszerelések, kellékek, gépek és állatok tárházából.
http://www.agrarapro.hu/

Laknál-e tanyán?

Egy fórumon vetődött fel a téma, hogy ki lakna szívesen tanyán... Az egyik hozzászólás nagyon elgondolkodtatott, és megerősített abban, hogy van jövője egy ilyen tervnek, úgyhogy mindent bele és csak tervezgessetek!!!

Sajnos a hölgy nevét nem tudom, de itt egy idézet a kommentjéből:

"Amikor belefáradtunk Pestbe, és lakást kerestünk vidéken, véletlenül tévedtünk ide 3 gyerekkel. Szerelem volt első látásra.
Az első év iszonyú volt. Valahogy mindennel több hónapos csúszásban voltunk. A férjem dolgozott, közben tanult, a srácoknak kezdődött az iskola. Néha bőgtem a fáradtságtól. Mivel nincs szomszédunk, csak az erdő vesz körül, és 5 km-re van a falu, az utazás is komoly szervezést igényelt. Októberben jöttünk rá, hogy 20 mázsa tüzifa édeskevés egy ekkora házban. Azon a télen a hó alól kotortuk ki az aznapi tüzelőt, örültünk a 17 foknak is, de általában még annyi sem volt. De nem adtuk fel.
Lassan rájöttünk, mi az, amit át kell alakítanunk, meg kell javítanunk ahhoz, hogy kényelmes legyen. Újraraktuk a cserepeket, kandallót vettünk, megoldottuk a szennyvizet. És megtanultunk minden munkát időben elvégezni. A mai napig vannak megoldatlan helyzetek, pl. nem tudom megmenteni a 2 sor kukoricámat az őzektől. De kit érdekel?! Ha reggel kinézek az ablakon, szinte mindig ott legel 1-2 őzike 2 méterre az orromtól.
Azóta született még egy gyerekünk, sőt várjuk a következőt. Soha nem érzem magam magányosnak, elég egy séta az erdőben, és minden újra rendben van.
A város 15 km-re van tőlünk, üzletekkel, kórházzal. Csak akkor megyünk, ha muszáj.
Ez az otthonom."

Reggeltől- estig a Nap áldotta a házat

Fölmenőink azt tartották, akinek nincs háza, annak nincs hazája. A régiségben minden család azzal kezdte az életét, hogy a rokonsággal összefogva házat épített. Az építkezés annyiba került, amit megettek, megittak. Csak a helyben fellelhető anyagból készült a ház, fából, vagy földből. Még a szomszédba sem mentek alapanyagért, ismeretlen helyről nem szállítottak anyagot.

A szeres településen két-három holdas belső telkek voltak - ezeket a székelyek ma is életnek nevezik - , ezen belül a megfelelő helyet választották ki. Oda, ahol macska feküdt, nem építettek, mert vízér húzódott, oda sem, ahova a mennykő, vagy a villám becsapott, vagy ahol előzőleg már leégett egy ház, ahol viszont a kutya, tehén megpihent, oda igen.


A téglából való házépítés egyik módja volt, hogy a cigányok kiváló vályogtéglát tudtak vetni, s ezt kiégetni is tudták. Fizetségként ételt, alapanyagokat kaptak. A cigány téglával harangozni lehetett - folytatta József. - Óriási bölcsesség volt a természetbeni elszámolásnak, hiszen a lehető legkevesebb ráfordítással mindenki megkapta, amit akart. Minden ház keletelt volt, vagyis kelet-nyugat fekvésű: reggel estig a nap áldotta a házat, s a benne lévőket is. Ha új család került a telekre, nekik is új házat építettek, keletelt volt és soha nem árnyékolta a másik házat. Ezen érdemes lenne a mai embernek is elgondolkodni.


József a felvetésre, hogy ma már nehéz lenne ehhez tartani magunkat, elismerte, nehéz, de nem lehetetlen. Egyre több, a városi életre ráunó értelmiségi család költözik falura, tanulja ki a régi mesterségeket, gazdálkodik és eltartja a családját.
- Nagyon kemény életet választottak, de véleményem szerint ez a jövő. A jelen az, amiben most szenvedünk. Még a két háború között is, amikor valóban tízmillióan voltunk, a többség faluban élt, mértékes városok voltak, éppen akkorák, amik ellátták a szükségleteket, amit ott lehetett csak létrehozni. A falusi ember akkora házat épített, amire szüksége volt.


Kezdetben kétosztatú házakat építettek. A Gyimesekben látni még ilyeneket. Az egyik osztat kelet felé nézett, ez, a tiszta szoba a ház szó szoros értelmében vett kápolnája volt. Ott nem laktak. Volt benne egy bevetett ágy, amin kilenc hímespárna sorakozott három sorban. Itt öltözködtek fel vasárnap az asszonyok, az embernek nem volt olyan fontos, hogy tükörbe nézzen. Volt benne egy a tükör előrehajtva, fiókos szekrény ruhával, azon a feszület, Mária szobor, gyertya, vagyis a házi oltár.


Az asztal a keleti déli falnál állt. A tiszta szobát akkor használták, amikor gyerek született,  mert a gyereknek otthon kellett születnie, hiszen aki otthon születik, az nem lesz hazátlan, csavargó. A tiszta szoba ágyában, amit Boldog asszony ágyának is hívtak, feküdt az édesanya csecsemőjével. A keresztelés után bölcsőbe került a gyermek, s még mindig a ház kápolnájában, a tiszta szobában lakott az új asszonnyal.

A tiszta szobában kontyolták a menyasszonyt, megfelelő szertartás kellett hozzá, hogy megértessék vele, már nem hajadon, bekötötték a fejét. A tiszta szobát használták akkor is, amikor valakinek el kellett távozni. Ezt az ágyat használták a ravatalnak: az érkező és távozó lélek helye is volt.


A ház másik fele a konyha, a gyerekek és asszonyok hálóhelye volt. A férfiak fagyos télen az istállóban, jobb időben a pajtában, nyáron a szérűskertben aludtak.
 Mindenütt volt kemence, egyszerre fűtötte a konyhát és a tiszta szobát. Szakrális szerepe volt annak, hogy a tüzet nem hagyták kialudni: mi, magyarok úgy tartjuk, hogy Isten tűzzel teremtette a világot, a tűzból kipattanó sziporkával. Ezért becsülték: a tűz túlmutat önmagát, Istenre utal. A legnagyobb nyárban is izzott a parázs a 
hamu alatt, nagy szégyen volt, ha kialudt a házban a tűz.

Németh F. Bernadett / NAPLO

Gyógyszeripari ízelítő

A magyar temékek

Tanyára cserélték a városi életet

Ópusztaszer - Nagyvárosi életét cserélte le tanyasi önellátásra Nagy Tamás és családja. Az ópusztaszeri portán gyermekkori álmát valósította meg: a természet közelében él feleségével és kislányával. Unatkozni sosincs idejük, azt mondják, ezt az életmódot nem cserélnék el semmiért.

Hepehupás földút vezet be a takaros parasztházhoz, mely előtt a póznán üresen árválkodik már a gólyafészek. A bozontos kutya bizalmatlanul ugatva köszönti a vendéget, mely nem túl gyakori itt, az ópusztaszeri tanyavilágban. Egy fiatal családhoz érkeztünk, akik nagyvárosi életüket cserélték le az önellátó gazdálkodásra.

- Nekem ez volt a gyerekkori álmom – mutat körbe takaros portájukon a házigazda, Nagy Tamás. A zöld ablakos vályogházban barátságos meleg fogad, ropog a tűzifa, az asztalon, mázas bögrékben pedig már ott gőzölög a mézes tea, amellyel az iskolából hazaérkező Kincsőt várták szülei.

A férfi és felesége Szegeden, az egyetemen ismerkedett meg. Krisztina korábban a fővárosban élt, így számára már az Alföld is nagy változást jelentett. Nem is bírta sokáig hegyek nélkül, így a diploma megszerzése után Tokajba költöztek. Adódott azonban egy lehetőség, hogy a természetszerető Tamás álma megvalósuljon, így döntöttek: visszaköltöznek Csongrád megyébe, egy ópusztaszeri tanyára.

Portájukon gyakorlatilag minden a természet szeretetéről szól. Napenergiával állítják elő meleg vizüket – nyáron az udvari hordóban, ősztől tavaszig pedig napkollektorral. Mellékhelyiségük száraz komposztvécé, vagyis szalmával leszórva gyakorlatilag szennyvíz létrehozása nélkül tudják használni. Egyetlen „modernizációs hívságról" nem mondtak le: a villanyról.

– Bár én még dolgozom, a célunk, hogy fő foglalkozásunk a tanyasi élet legyen – árulta el Tamás. Ettől pedig már nem is járnak messze, hiszen néhány dolgot leszámítva önellátóak. Az ebédre asztalra került gyöngyös levesből is csupán a tésztát nem ők állították elő: veteményeskertjükben megterem a zöldség, kecskéik adják a tejet, amelyből Krisztina sajtot, túrót, joghurtot készít, tartanak még rackát és baromfit is, hobbiként pedig lovakat.

– Azon gondolkoztunk a minap, hogy mikor unatkoztunk utoljára, de nem tudtuk felidézni – mesélte mosolyogva Krisztina arra a kérdésre, hogy mivel töltik itt napjaikat. A televízióról például már évekkel ezelőtt lemondtak, mert nincs idejük leülni elé. Egyedül a társasági életet hiányolják néha, de tulajdonképpen azt sem kell nélkülözniük: időről időre segítenek tanyaszomszédjaiknak a ház körüli munkákban, ezek jó alkalmak egy-egy nagy beszélgetésre is.

Hogy hogyan találja meg a helyét ebben a világban egy 8 éves kislány? Kincsőt látva kijelenthetjük: remekül. Ő a tanyán nőtt fel, és nem is vágyik a városi életre. Iskola után nem játszóterezni jár, hanem cicájával játszik, lovagol vagy éppen tyúkokat etet. De persze a társaság sem hiányzik az életéből, hiszen sokszor késő délutánig az iskolában marad szakkörökön, foglalkozásokon, hogy ne maradjon ki semmiből.

TIMÁR KRISZTA - DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP